Klasszikus cézár saláta recept

kép

Elkészítés:

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojás sárgáját, citromlevet, 1 tk ecetet, mustárt, fokhagymát, szardellát robotgéppel eldolgozzuk. Egy kis sót adunk hozzá, majd a két olajat lassan és csíkokban hozzáöntjük (miközben a robotgép továbbra is, forog). Sima majonézzé dolgozzuk, a végén 2 evőkanál vízzel hígítjuk. Megkóstoljuk, ha szükséges, még adunk hozzá kevés ecetet, és ízlés szerint fűszerezzük. A kenyeret kockákra vágjuk, vagy kis darabokra szaggatjuk a kezünkkel. Egy tepsi alját a fokhagymával bedörzsöljük, a kenyér darabokat elrendezzük benne, sózzuk, borsozzuk, olívaolajjal lelocsoljuk – 12 percig ropogósra sütjük. Közben a saláta levél torzsát levágjuk, a külső leveleket félretesszük. A többi levelet megmossuk, lecsepegtetjük, és konyharuhával szárazra töröljük. Ha van időnk, a hűtőszekrénybe visszatesszük a leveleket, hogy friisek maradjanak. Egy tálaló edényben elrendezzük a leveleket, leszórjuk a krutonnal, majd leöntjük az öntettel.. Sózzuk, borsozzuk, parmesant hámozunk rá.

Hozzávalók:

  • ■1 fej saláta ■Só, bors ■Parmesan sajt Krutonhoz: ■Fél cipó fehér kenyér ■Olívaolaj ■2 gerezd fokhagyma Öntethez: ■2 tojás sárgája ■Fél citrom leve ■Fél tk Worcestershire szósz ■1 tk vörösborecet ■1 tk mustár ■5 szelet szardella ■1 gerezd fokhagyma ■1 dl olívaolaj ■1 dl növényolaj

Elkészítés ideje: 45 perc

Megtekintések száma: 219

Feltöltötte: szegecs

Feltöltés ideje: 2010.09.03. 18:26:52 perc

Tweet
Like, ha tetszettek a webreceptek! Receptek Neked Twitteren!

Belépés

Kiemelt receptjeink





  • Mit főzzek?
    • Befőttek és tartósított ételek
    • Belsőségek
    • Cukormentes (Diabetikus)
    • Diétás ételek
    • Egyéb finomság
    • Egytál ételek
    • Előételek
    • Fagylaltok, hűs ennivalók
    • Fogyókúrás ételek
    • Főzelékek
    • Halételek
    • Hidegkonyha
    • Húsételek
    • Kenyerek, péksütik
    • Köretek
    • Levesek
    • Mártások
    • Pizzák
    • Reform ételek
    • Saláták, öntetek
    • Savanyúság
    • Sütemények, édességek, sós finomságok
    • Szárnyasok
    • Szendvicsek, szendvicskrémek
    • Tenger gyümölcsei
    • Tésztafélék
    • Tojásételek
    • Turmixok
    • Vadhús ételek
    • Vallási ételek
    • Vegetáriánus ételek
    • Ünnepi ételek
    • Zöldséges ételek
  • Mikor?
    • Alkalom
    • Farsang
    • Húsvét
    • Karácsony
    • Lakodalom
    • Mindennapok
    • Névnapok
    • Pünkösd
    • Szilveszter
    • Ünnep
  • Kinek?
    • diétázóknak
    • édesszájúaknak
    • félprofiknak
    • grillezőknek
    • gyerekeknek
    • haladóknak
    • húsevőknek
    • kenyérsütőknek
    • kezdőknek
    • muffinimádóknak
    • profiknak
    • templom egerének
    • vegetáriánusoknak
    • vendégváróknak
    • ünneplőknek
  • Feltöltés
Keresés
Itt vagy: Főoldal  » 

Klasszikus cézár saláta

www.receptelek.hu - Minden jog fenntartva!
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatvédelmi nyilatkozat

Étel recept: Klasszikus cézár saláta - Könnyen elkészíthető ételek - Egytálételek - Diétás ételek - Olcsó receptek - ReceptElek.hu