Rakott csirkemell másképpen recept
Elkészítés:
Ezt az ételt előző nap kell elkészíteni,mert 1 napot állni kell hűtőben,hogy összeérjenek az ízek!! A csirkemellfiléket 5 dkg-s szeletekre vágva besózzuk és borsozzuk. Egy 20 centi átmérőjű és 10 centi magasságú tepsit kibélelünk szalonnával, hogy a tepsi peremén annyi szalonna lelógjon,hogy később a rakott étel tetejére rá tudjuk hajtogatni. A besózott és borsozott húst először lisztbe, majd felvert tojásba és legvégül a kétféle sajt keverékébe forgatva 1 sort a tepsibe teszünk. Erre rakunk pár szelet sonkát, és ismét bundázott csirkemell követi, ezt a rétegezést addig folytatjuk amíg a hozzávalók tartanak, de úgy hogy a tetejére hús kerüljön. Ráöntjük a tejfölt és ráhajtogatjuk a lelógó szalonnát. Lefedjük alufóliával és előmelegített sütőben, 55 percig sütjük,majd még 25 percig sütjük fólia nélkül. Amikor megsült, megvárjuk míg kihűl és 1 napra hűtőszekrénybe rakjuk. Másnap deszkára boritva felszeleteljük és mikrohullámú sütőben vagy sütőben megforrósítjuk.
Hozzávalók:
- 80 dkg csirkemellfilé 15 szelet húsos szalonna és csirkesonka 30 dkg reszelt trappista és füstölt sajt 3 db tojás 8 dkg liszt 2 dl tejföl só örölt bors
Elkészítés ideje: 240 perc
Megtekintések száma: 314
Feltöltötte: tina21
Feltöltés ideje: 2010.10.14. 12:34:01 perc