Bogyósgyümölcs-torta joghurtkrémmel recept

kép

Elkészítés:

A lisztet 1 evőkanál cukorral, a vajjal és 2 evőkanál vízzel tésztává gyúrjuk, fóliába tekerjük és 30 percig hideg helyen pihentetjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük. A tésztát kinyújtjuk, kibéleljük vele a tortaformát. Sütőpapírt teszünk rá, és megszórjuk száraz borsóval. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Ezután eltávolítjuk a borsót és a sütőpapírt. A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A joghurtot elkeverjük a citromhéjjal és 3 evőkanál cukorral. A maracujalevet kissé felmelegítjük. A zselatint feloldjuk benne, és a joghurthoz adjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk. A gyümölcsöket megmossuk, megtisztítjuk, a fagyasztott gyümölcsöket fagyottan használjuk fel. A tortát megrakjuk a gyümölcsök kétharmadával. Ráöntjük a joghurtos krémet és elsimítjuk. A megszilárdulásig kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. A lekvárt szitán áttörjük, felmelegítjük, és óvatosan a joghurtkrémre simítjuk. Még 10 percre visszatesszük a hűtőbe, majd a maradék gyümölccsel díszítjük.

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt, 4 evőkanál cukor, 7 dkg vaj, 12 lap fehér zselatin, 4,5 dl joghurt, fél teáskanál reszelt citromhéj, 4 evőkanál maracujalé, 1 dl tejszín, 10 dkg eperdzsem, 50 dkg vegyes bogyós gyümölcs (friss vagy fagyasztott), száraz borsó, liszt a kinyújtáshoz, vaj a formához

Elkészítés ideje: 45 perc

Megtekintések száma: 598

Feltöltötte: cornail

Feltöltés ideje: 2008.11.21. 01:40:27 perc

Belépés

Kiemelt receptjeink





  • Mit főzzek?
    • Befőttek és tartósított ételek
    • Belsőségek
    • Cukormentes (Diabetikus)
    • Diétás ételek
    • Egyéb finomság
    • Egytál ételek
    • Előételek
    • Fagylaltok, hűs ennivalók
    • Fogyókúrás ételek
    • Főzelékek
    • Halételek
    • Hidegkonyha
    • Húsételek
    • Kenyerek, péksütik
    • Köretek
    • Levesek
    • Mártások
    • Pizzák
    • Reform ételek
    • Saláták, öntetek
    • Savanyúság
    • Sütemények, édességek, sós finomságok
    • Szárnyasok
    • Szendvicsek, szendvicskrémek
    • Tenger gyümölcsei
    • Tésztafélék
    • Tojásételek
    • Turmixok
    • Vadhús ételek
    • Vallási ételek
    • Vegetáriánus ételek
    • Ünnepi ételek
    • Zöldséges ételek
  • Mikor?
    • Alkalom
    • Farsang
    • Húsvét
    • Karácsony
    • Lakodalom
    • Mindennapok
    • Névnapok
    • Pünkösd
    • Szilveszter
    • Ünnep
  • Kinek?
    • diétázóknak
    • édesszájúaknak
    • félprofiknak
    • grillezőknek
    • gyerekeknek
    • haladóknak
    • húsevőknek
    • kenyérsütőknek
    • kezdőknek
    • muffinimádóknak
    • profiknak
    • templom egerének
    • vegetáriánusoknak
    • vendégváróknak
    • ünneplőknek
  • Feltöltés
Keresés
Itt vagy: Főoldal  » 

Bogyósgyümölcs-torta joghurtkrémmel

www.receptelek.hu - Minden jog fenntartva!
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatvédelmi nyilatkozat

Étel recept: Bogyósgyümölcs-torta joghurtkrémmel - Könnyen elkészíthető ételek - Egytálételek - Diétás ételek - Olcsó receptek - ReceptElek.hu