Csirkecomb citrommal, fokhagymával recept
Elkészítés:
A combokat leöblítem, leszárítom, a bőr alá kézzel benyúlok, óvatosan kicsit fellazítom. Ide betolok egy-egy szál lestyánt. Egy tepsit vékonyan kiolajozok, belefektetem a combokat, sózom, borsozom őket,a tetejüket is meghintem egy kis olivaolajjal. Közéjük szórom a maradék lestyánt, a karikára vágott citromot. A fokhagymát gerezdekre bontom, megmosom, de nem pucolom meg a gerezdeket, hanem így héjastul szórom őket a combok közé (mert így nem fő-sül szét a fokhagyma, hanem a héja egyben tartja. Az ereje elvész, inkább édes és krémes lesz, és ezt a belsejét majd rá lehet nyomni magára a combra vagy egy pirítósra kenni) A csirkét leöntöm a borral, szorosan lefedem alufóliával és 200°C-ra előmelegített (légkeverés) sütőbe tolom. 10 perc után lejjebb veszem, és 170°C-on sütöm 45 percig. Ekkor leveszem az alufóliát, ha teljesen elfőtte a folyadékot, egy pici borral vagy vízzel még felöntöm és pirosra sütöm (10 perc) Salátával, pirítóssal, krémes fokhagyma gerezdekkel tálalom. Amint látszik, nincs vele sok munka, minden előre elkészíthető, csak sütni kell és tálalni. És még sok mosatlant sem csinál. Szeretek főzni, de az ilyen ételek a kedvenceim...
Hozzávalók:
- 4 egész csirkecomb 1 csokor lestyán 1 fej(!) fokhagyma 1 citrom 1,5 dl száraz fehérbor olivaolaj, só, bors
Elkészítés ideje: 30 perc
Megtekintések száma: 377
Feltöltötte: tamas
Feltöltés ideje: 2009.12.26. 18:08:28 perc