Erdei gyümölcsös pite recept

kép

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, ha túl száraz, adjunk hozzá 1-2 evőkanál hideg vizet. Lényeg, hogy gyorsan kell csinálni, a vaj legyen hideg, ne olvadjon meg a gyúrás közben. Ha kész vagyunk, a tésztát pihentessük legalább egy órán át a hűtőben. A töltelékhez fogjuk a gyümölcsöket, és keverjük össze a cukorral és a citromhéjjal. A tésztát vegyük elő a hűtőből, osszuk két részre, nyújtsuk ki, az egyik lapot beleterítjük egy jénai tál fedelébe (kb. 26 cm átmérő). Rásimítjuk a gyümölcsöt, rávágjuk a tetejére vajat kis darabokban, lefedjük a másik lappal. Előtte célszerű az alsó lap szélét kis vízzel megkenni, hogy jobban rátapadjon a felső lap. Ha lefedtük, nyomkodjuk össze a széleket, a kör közepébe egy 10 cm-s X-et vágok, a négy sarkát felhajtom, így kapunk egy kis ablakot a közepén. Meghintjük a tetejét porcukorral és 40 percig sütjük közepes lángon.

Hozzávalók:

  • A tésztához: 30 dkg finomliszt 17 dkg vaj 1 csipet só 2 kiskanál porcukor 1 tojás hideg víz szükség szerint (1-2 evőkanál) A töltelékhez: 35 dkg erdei gyümölcs 10 dkg porcukor 1 citrom reszelt héja 1-2 dkg vaj

Elkészítés ideje: 60 perc

Megtekintések száma: 475

Feltöltötte: tamas

Feltöltés ideje: 2010.04.20. 13:04:03 perc

Tweet
Like, ha tetszettek a webreceptek! Receptek Neked Twitteren!

Belépés

Kiemelt receptjeink





  • Mit főzzek?
    • Befőttek és tartósított ételek
    • Belsőségek
    • Cukormentes (Diabetikus)
    • Diétás ételek
    • Egyéb finomság
    • Egytál ételek
    • Előételek
    • Fagylaltok, hűs ennivalók
    • Fogyókúrás ételek
    • Főzelékek
    • Halételek
    • Hidegkonyha
    • Húsételek
    • Kenyerek, péksütik
    • Köretek
    • Levesek
    • Mártások
    • Pizzák
    • Reform ételek
    • Saláták, öntetek
    • Savanyúság
    • Sütemények, édességek, sós finomságok
    • Szárnyasok
    • Szendvicsek, szendvicskrémek
    • Tenger gyümölcsei
    • Tésztafélék
    • Tojásételek
    • Turmixok
    • Vadhús ételek
    • Vallási ételek
    • Vegetáriánus ételek
    • Ünnepi ételek
    • Zöldséges ételek
  • Mikor?
    • Alkalom
    • Farsang
    • Húsvét
    • Karácsony
    • Lakodalom
    • Mindennapok
    • Névnapok
    • Pünkösd
    • Szilveszter
    • Ünnep
  • Kinek?
    • diétázóknak
    • édesszájúaknak
    • félprofiknak
    • grillezőknek
    • gyerekeknek
    • haladóknak
    • húsevőknek
    • kenyérsütőknek
    • kezdőknek
    • muffinimádóknak
    • profiknak
    • templom egerének
    • vegetáriánusoknak
    • vendégváróknak
    • ünneplőknek
  • Feltöltés
Keresés
Itt vagy: Főoldal  » 

Erdei gyümölcsös pite

www.receptelek.hu - Minden jog fenntartva!
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatvédelmi nyilatkozat

Étel recept: Erdei gyümölcsös pite - Könnyen elkészíthető ételek - Egytálételek - Diétás ételek - Olcsó receptek - ReceptElek.hu