Grill burgonya sült virslivel és padlizsánnal recept

kép

Elkészítés:

A krumplikat hámozzuk meg, majd kezdjük el bevagdosni úgy 2 mm-ként, ahogy az a képen is látható. Ügyeljünk, hogy ne vágjuk át teljesen a krumplit, de minél közelebb legyünk az aljához! Így sülés közben szépen szétnyílik a krumpli. Egy kis kanállal kaparjuk ki a padlizsán puha magos belsejét majd vágjuk fel szeletekre, a virslit szintén vagdossuk be és közben egy kis csészében melegítsünk pár kanál vajat. Lehetőleg az összes hozzávalót helyezzük egy grillrácsos tepsibe, de ha nincs grillrács, nem fog összedőlni a világ. Nekem van, és csakis ezért használom. Szóval, bepakoltuk a krumplit, padlizsánt, virslit. A felolvasztott vajjal bőségesen locsoljuk meg a krumplit, de egy kicsit a többire is juttathatunk, majd végezetül fűszerezzük az egészet egy kis petrezselyemmel, esetleg kakukkfűvel. A sütőt izzítsuk 180-200 fokra és az alufóliával fedett tepsit toljuk be vagy 15-20 percre. Az alufóliás takarás azért szükséges, mert így az étel a gőzben fő is, nem csak sül. Az alufólia nélkül félig nyers maradna, miközben igyekszünk megsütni. De 15-20 perc után már nyugodtan levehetjük az álcát. Ezután már csak addig süssük, hogy a krumpli kapjon egy kis színt. Ha elkezd pirulni, akkor már nyugodtan el lehet zárni a sütőt, mert kész az étel. Jó tanács: amikor levettem a fóliát, akkor egyúttal kiszedtem a padlizsánt is a tepsiből a virslivel együtt, és csak a krumplit sütöttem már. Persze ki lehet próbálni úgy is, hogy végig bent hagyjátok az egészet, de én nem sütném túl a zöldséget. Isteni ebéd lesz belőle. Télen tiszta grillparti hangulatot teremt, nyáron meg arra ösztönöz, hogy tartsatok egy igazit, kint a szabadban.

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb krumpli - 100 grammban 20 gramm szénhidrát 2-3 darab virsli fél padlizsán - 100 grammban 4,8 gramm szénhidrát petrezselyem vaj só

Elkészítés ideje: 30 perc

Megtekintések száma: 1750

Feltöltötte: tamas

Feltöltés ideje: 2009.08.02. 03:56:07 perc

Tweet
Like, ha tetszettek a webreceptek! Receptek Neked Twitteren!

Belépés

Kiemelt receptjeink





  • Mit főzzek?
    • Befőttek és tartósított ételek
    • Belsőségek
    • Cukormentes (Diabetikus)
    • Diétás ételek
    • Egyéb finomság
    • Egytál ételek
    • Előételek
    • Fagylaltok, hűs ennivalók
    • Fogyókúrás ételek
    • Főzelékek
    • Halételek
    • Hidegkonyha
    • Húsételek
    • Kenyerek, péksütik
    • Köretek
    • Levesek
    • Mártások
    • Pizzák
    • Reform ételek
    • Saláták, öntetek
    • Savanyúság
    • Sütemények, édességek, sós finomságok
    • Szárnyasok
    • Szendvicsek, szendvicskrémek
    • Tenger gyümölcsei
    • Tésztafélék
    • Tojásételek
    • Turmixok
    • Vadhús ételek
    • Vallási ételek
    • Vegetáriánus ételek
    • Ünnepi ételek
    • Zöldséges ételek
  • Mikor?
    • Alkalom
    • Farsang
    • Húsvét
    • Karácsony
    • Lakodalom
    • Mindennapok
    • Névnapok
    • Pünkösd
    • Szilveszter
    • Ünnep
  • Kinek?
    • diétázóknak
    • édesszájúaknak
    • félprofiknak
    • grillezőknek
    • gyerekeknek
    • haladóknak
    • húsevőknek
    • kenyérsütőknek
    • kezdőknek
    • muffinimádóknak
    • profiknak
    • templom egerének
    • vegetáriánusoknak
    • vendégváróknak
    • ünneplőknek
  • Feltöltés
Keresés
Itt vagy: Főoldal  » 

Grill burgonya sült virslivel és padlizsánnal

www.receptelek.hu - Minden jog fenntartva!
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatvédelmi nyilatkozat

Étel recept: Grill burgonya sült virslivel és padlizsánnal - Könnyen elkészíthető ételek - Egytálételek - Diétás ételek - Olcsó receptek - ReceptElek.hu