Marcipános-csokis datolya recept

kép

Elkészítés:

Kész marcipánból készítve a leggyorsabb. Én darált mandulából készítettem a marcipánt, mert volt itthon. Így talán még olcsóbb is, mint a készen kapható marcipánok, kivéve, ha valaki nagyobb kiszerelésben szerzi be, pl. a Metróban. A belső barna héjától megtisztított mandulát, vagy a készen, zacskóban kapható darált mandulát aprítóba teszem, és nagyon finomra darálom. (Még a készen kapható darált mandulát is továbbdarálom a duplakéses aprítóban.) Ugyanannyi, vagy kicsivel több porcukorral, egy kevés tojásfehérjével és keserűmandula aromával összegyúrom. Először csak egy kevés tojásfehérjét keverek hozzá, aztán ha szükséges, még annyit, hogy összeálljon, de ne legyen ragadós. Ha túl sokat teszek hozzá, akkor még porcukorral lehet javítani az állagán. Kis nudlikat formázok belőle, amit a datolya magok helyére teszek. Olvasztott csokiba mártom a datolyás részét úgy, hogy a marcipánt ne érje, mert így lesz mutatós. Kb. 10 dkg darált mandulából kb. 25 dkg marcipán lett, és majdnem 2 tálca datolyát tudtam vele megtölteni. 15 dkg tejcsokival vontam be, sütőpapírra rakosgattam és pár percre betettem a mélyhűtőbe.

Hozzávalók:

  • Marcipán Darált Mandula Tojásfehérje Keserűmandula aroma Olvasztott tejcsoki

Elkészítés ideje: 60 perc

Megtekintések száma: 715

Feltöltötte: tamas

Feltöltés ideje: 2008.01.19. 12:26:35 perc

Tweet
Like, ha tetszettek a webreceptek! Receptek Neked Twitteren!

Belépés

Kiemelt receptjeink





  • Mit főzzek?
    • Befőttek és tartósított ételek
    • Belsőségek
    • Cukormentes (Diabetikus)
    • Diétás ételek
    • Egyéb finomság
    • Egytál ételek
    • Előételek
    • Fagylaltok, hűs ennivalók
    • Fogyókúrás ételek
    • Főzelékek
    • Halételek
    • Hidegkonyha
    • Húsételek
    • Kenyerek, péksütik
    • Köretek
    • Levesek
    • Mártások
    • Pizzák
    • Reform ételek
    • Saláták, öntetek
    • Savanyúság
    • Sütemények, édességek, sós finomságok
    • Szárnyasok
    • Szendvicsek, szendvicskrémek
    • Tenger gyümölcsei
    • Tésztafélék
    • Tojásételek
    • Turmixok
    • Vadhús ételek
    • Vallási ételek
    • Vegetáriánus ételek
    • Ünnepi ételek
    • Zöldséges ételek
  • Mikor?
    • Alkalom
    • Farsang
    • Húsvét
    • Karácsony
    • Lakodalom
    • Mindennapok
    • Névnapok
    • Pünkösd
    • Szilveszter
    • Ünnep
  • Kinek?
    • diétázóknak
    • édesszájúaknak
    • félprofiknak
    • grillezőknek
    • gyerekeknek
    • haladóknak
    • húsevőknek
    • kenyérsütőknek
    • kezdőknek
    • muffinimádóknak
    • profiknak
    • templom egerének
    • vegetáriánusoknak
    • vendégváróknak
    • ünneplőknek
  • Feltöltés
Keresés
Itt vagy: Főoldal  » 

Marcipános-csokis datolya

www.receptelek.hu - Minden jog fenntartva!
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatvédelmi nyilatkozat

Étel recept: Marcipános-csokis datolya - Könnyen elkészíthető ételek - Egytálételek - Diétás ételek - Olcsó receptek - ReceptElek.hu