Tavaszi egytál recept
Elkészítés:
Egy jénait kiolajozok. Az újkrumplit megpucolom (egy kés élével lekapargatom róla a "rongyos" héját), félbe, negyedbe vágom, ha nagyobbak. A hagymákat, hatodba, nyolcadba vágom, és a krumplival és a csíkokra vágott sonkával együtt a jénaiba teszem, sózom, borsozom, ráöntöm a balzsamecetet és a bort és összeforgatom. Alufóliával lefedem és 180°C-ra (légkeveréses) sütőbe teszem. 20-30 percet sütöm, addig míg az újkrumpli már majdnem teljesen puha. Közben megpucolom a spárgát (ha zöld, csak megmosom, és a szárából letörök annyit, ahol magától törik) és 5-6 cm-es darabokra vágom. A zöldborsóval együtt hozzákeverem a krumplihoz, és további 15-20 percet sütöm, már fólia nélkül. Ha a spárga hozzáadásakor teljesen száraz lenne már, elfőtte volna a levét, akkor akár balzsamecetből, akár borból, de vízzel is felönthetjük. Ne sokkal, csak annyival, hogy kis gőz képződjön, de a teteje szép ropogósra süljön. Készülhet sonka nélkül (én ma így ettem) vagy akár szalonnával is, amit előtte kockára vágva zsírján ropogósra pirítunk. (persze, így már semmi köze egy fogyókúrás kajához) A recept egyébként két recept összekombinálásából született megfűszerezve némi saját ötlettel...
Hozzávalók:
- Hozzávalók (2 személyre) 1/2 kg újkrumpli 3 lilahagyma 1 csomag spárga (zöld) 1 csésze zöldborsó 1 csomag pármai (jellegű) sonka (nálam Pick Angelo) 1 dl balzsamecet 1 dl száraz fehérbor só, bors, olivaolaj
Elkészítés ideje: 30 perc
Megtekintések száma: 377
Feltöltötte: tamas
Feltöltés ideje: 2009.09.25. 23:09:58 perc