Trikolor burgonyasaláta 4 főre recept
Elkészítés:
A három fajta burgonyát nagyon alaposan megtisztítjuk (ugyanis héjastól kerülnek a salátába), majd egy-másfél centiméter vastag karikákra vágjuk. Egy lábasba tesszük a krumpli karikákat a rozmaringággal, a babérlevéllel és két kávéskanál sóval. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje a burgonyát. Körülbelül 15 perc alatt puhára főzzük (vigyázzunk, nehogy túlfőzzük a burgonyát, mert akkor összetörik a salátában). Leszűrjük róla a vizet, félretesszük. Míg a burgonya fő, el tudjuk készíteni a salátaöntetet: a fehérborecetet összekeverjük a borssal, a mustárral és a sóval, a végén hozzákeverjük az olívaolajat. Addig keverjük, míg az olaj teljesen elvegyül a többi hozzávalóval. A meghámozott salottahagymát hajszálvékony karikákra vágjuk, a zellerszárat felszeleteljük, a petrezselymet pedig felaprítjuk. A burgonyára öntjük a dresszinget, majd hozzákeverjük a hagymát, a halványító zellert és a petrezselymet. Langyosan és hidegen egyaránt kínálható.
Hozzávalók:
- 250 g fekete burgonya 250 g piros burgonya 250 g sárga/ fehér burgonya 1 babérlevél 1 rozmaring ág 2 kk só 1 salottahagyma 1 szál halványító zeller fél csokor petrezselyem öntethez 2 ek fehérborecet 5 ek extra szűz olívaolaj ½ tk frissen őrölt fekete bors 2 tk dijoni mustár 1 kk só
Elkészítés ideje: 25 perc
Megtekintések száma: 805
Feltöltötte: cornail
Feltöltés ideje: 2009.01.19. 03:41:40 perc